Menü
Műemlékvédelem; Építéstörténeti kutatás; Épület tervezés; Energetikai tanúsítás Műemlékvédelem,épület tervezés, energetikai tanúsítvány
Műemlékvédelem; Építéstörténeti kutatás; Épület tervezés; Energetikai tanúsítás

Műemlékvédelem

MŰEMLÉKVÉDELEM-Építéstörténeti kutatás

Kényes és ugyanakkor magasztos témakör!

Az épített környezet az idő múlásával örökséggé; az „épített örökséggé” válik az elkövetkező generációk számára. Ezekkel foglalkozni kell! Vagy lajstromozzuk, karbantartjuk, felújítjuk, rekonstruáljuk, elbontjuk, vagy új funkcióval töltjük meg őket, aszerint, hogy városon, vagy vidéken vannak, aszerint, hogy milyen állapotúak, milyen történeti kort képviselnek, stb. Építészeti tervezéskor előfordul, hogy terhére (sőt útjában) vannak egy megbízónak, de az is megesik, hogy valaki éppen egy ilyet szemelt ki elképzelései számára. (pl. kastélyaink felújítása, belsőépítészeti átalakítása, parkjának kerttervezési feladatai.) A műemlékvédelemben egy építésztervező többféle szerepkörben is közreműködhet. Ez egyfajta misszió, kérem, tekintsen meg erre néhány példát!

 

Néhány referencia munka:

műemlékvédelem, építéstörténeti kutatás pécs 3d építész csoportSzentegáti Biedermann kastély tetőszerkezet felújítása 1998.

kivitelezés

 

 

 

 

 

 

műemlékvédelem, építéstörténeti kutatás pécs 3d építész csoportPécs, Jókai tér 11. műemléki tetőrekonstrukció

kivitelezés

 

 

 

 

 

 

műemlékvédelem, építéstörténeti kutatás pécs 3d építész csoport

Pécsi Városfal

örökségvédelmi kutatás

 

 

 

 

 

 

 

műemlékvédelem, építéstörténeti kutatás pécs 3d építész csoportPécsi Zsolnay Gyár 18 védett épületének műemlékvédelmi, régészeti, művészettörténeti kutatása; 2009-2011.

örökségvédelmi kutatás

                                                

 

 

 

 

műemlékvédelem, építéstörténeti kutatás pécs 3d építész csoportSomogyvámos, Árpádkori templom kutatása; 2008.

örökségvédelmi kutatás

 

 

 

 

 

 

műemlékvédelem, építéstörténeti kutatás pécs 3d építész csoportMikosdpusztai kastély rekonstrukció 2008.

tanácsadás

 

 

 

 

 

 

műemlékvédelem, építéstörténeti kutatás pécs 3d építész csoportBoldogasszonyfai Igmándy kúria rekonstrukciós munkái; 2007.

felelős műszaki vezetés

 

 

 

 

 

 

műemlékvédelem, építéstörténeti kutatás pécs 3d építész csoportSzenna, Petőfi utcai helyi védettségű parasztház rekonstrukció és bővítés; 1991.

tervezés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

műemlékvédelem, építéstörténeti kutatás pécs 3d építész csoportŐsi, református templom rekonstrukció, toronysisak kiviteli terv; 2006.

tervezés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagydobszai iskola felújítás 2010-11.

felelős műszaki vezetés

 

 

 

 

 

 

műemlékvédelem, építéstörténeti kutatás pécs 3d építész csoportPécs, Apáca u. 1. (Szerecsen-patika) homlokzat felújítás

műszaki ellenőrzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

műemlékvédelem, építéstörténeti kutatás pécs 3d építész csoportPécs, Nagy Flórián u. 11. homlokzat felújítás

tervezés

 

 

 

 

 

 

műemlékvédelem, építéstörténeti kutatás pécs 3d építész csoportKisdorog; templomtéri térrekonstrukció terve; 2009-2012.

tervezés

 

 

 

 

 


műemlékvédelem, építéstörténeti kutatás pécs 3d építész csoportIregszemcse
Római Katolikus Templom megerősítés 2010

műszaki ellenőrzés

 

 

 

 

 

 

műemlékvédelem, építéstörténeti kutatás pécs 3d építész csoportGödre Római Katolikus Templom megerősítés 2011

műszaki ellenőrzés

 

 

 

 

 

 


műemlékvédelem, építéstörténeti kutatás pécs 3d építész csoportZomba
Római Katolikus Templom megerősítés 2011

műszaki ellenőrzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


műemlékvédelem, építéstörténeti kutatás pécs 3d építész csoportVarga
Római Katolikus Templom belső felújítás 2011

műszaki ellenőrzés

    

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


műemlékvédelem, építéstörténeti kutatás pécs 3d építész csoportSzentkatalin – Karácodfa
Római Katolikus Templom

felújítás torony rekonstrukcióval 2010   

tervezés                

 

 

 

Építéstörténeti tudományos dokumentáció:

Az országos műemléki védelem alatt álló épületek esetében kötelező, helyi védelem alatt álló épületek esetében ajánlott az építéstörténeti kutatási dokumentáció készítése. 

Az épületre, vagy annak részére vonatkozó úgynevezett értékleltárral együtt készül, mely hosszas levéltári, könyvtári, fotó és képeslapgyűjteményi stb. kutatásokat feltételez különböző archívumokban, építészettörténeti és művészettörténeti forrásokban; akkor ha építési engedély köteles átalakítást, bővítést, megerősítést stb. kezdeményez a beruházó.

Ezek a kutatások gyakran kiegészülnek régészeti, festőrestaurátori, szoborrestaurátori tevékenységgel, megfelelő szakemberek bevonásával.  Természetesen ha nem nyúlunk az épülethez, akkor is ajánlott egy átfogó építéstörténeti periodizációt készíteni.

Néhány referencia örökségvédelmi kutatásra:

  1.        Pécsi Zsolnay Gyár 18 védett épületének műemlékvédelmi, kutatása;  2009-2011
  2.        Perczel kúria Bonyhád                                                                                               2015
  3.        Völgységi Múzeum Bonyhád                                                                                    2015
  4.        Ferences rendi kolostor Nagyatád                                                                           2015
  5.        Király u. 18. Színháztér 2. Pécs                                                                                  2015
  6.        Volt Papnövelde Épülete Szent Mór Katolikus Iskolaközpont                           2015
  7.        19. századi vízimalom Bükkösd                                                                                 2016
  8.        Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai Rt. épülete Pécs                                                2016
  9.        Szegedi Vasút igazgatóság épülete Szeged                                                              2017
  10.    Szársomlyó szoborpark                                                                                                2017
  11.    Janus Pannonius Gimnázium Pécs                                                                             2018
  12.    1837-ben épült présház Rókarántói út 19. Szigliget                                               2018
  13.    Hotel Korona Harkány                                                                                                   2019
  14.    1911-12-ben épült volt osztrák-magyar bankpalota, ma a Magyar Államkincstár vagyonkezelésében van Nyíregyháza                                                                         2020
  15.    Mecseknádasdi Német Nemzetiségi Tájház Mecseknádasd                                  2020
  16.    1890-ben épült tájház, Kossuth L. u 29 Bogyiszló                                                     2021
  17.    Cella Septichora Látogatóközpont Pécs                                                                      2022
  18.    19. század második felében épült népi lakóház, Kisfaludy u. 9. Zalagyömörő    2022
  19.    Sárpilisi református templom                                                                                        2022
  20.    1895-ben épült volt Katonai kórház, majd bőrklinika                                               2022
  21.    A 19. század közepén épült Szaporcai Cifraház Dózsa György út 35.                     2022
  22.    1890-ben épült népi lakóház, Béke u. 30. Újtelek                                                      2022
  23.    Védésre előterjesztés Práter u. 69. Budapest Józsefváros                                        2022
  24.    Védésre előterjesztés templomtorony Vajda Péter 33-35 Budapest                      2022
  25.    18-19 századfordulón épült népi lakóház Kossuth L. u. 44 Kistótfalu                     2024

Az építéstörténeti kutatásnak az esetek többségében része az épületkutatás, vagy ahogyan korábban hívták, a falkutatás is. Sokszor nyitott, vagy bizonytalan kérdésekre ettől kapunk választ, amikor is kérdőre vonjuk az épületet fizikai értelemben is, úgynevezett roncsolásos beavatkozással. Többnyire derékmagasságban kalapáccsal, vésővel, szikével, vagy egyéb finom szerszámokkal hántjuk vissza a homlokzati festék és vakolatrétegeket, kutatva ezzel az eredetit.

Ezzel a módszerrel eltérő építési periódusok érintkezését is felfedhetjük, vagy korábbi nyílások, áthidalások, boltövek stb. tényére is rábukkanhatunk. Ugyanez a vallatás folytatódhat az épületbelsőben is ahol hajdan volt kandallóra, füstnyílásra, lépcsőkre, gyámkövekre stb. találhatunk, ami nem csak az eredeti épület megértésében segít, hanem a hiteles helyreállítás, rekonstrukció mankója is.  Tudni kell azonban, hogy gyakori az ennél kényelmetlenebb helyzet is, amikor létráról. állványról. vagy emelőkosaras emelőgépről kell ugyanezt a vizsgálatot elvégezni. Ahogyan korábban már említettem gyakori az olyan szituáció, amikor munkánkon túlmutat a kutatás ekkor vesszük igénybe a festőrestaurátor kollégák munkáját, közreműködését.

Az építéstörténeti kutatással szorosan összefügg a műemléki védésre való előterjesztés, vagy egyes esetekben a műemléki védelem alól való felmentés, annak megszüntetése kérdése is, melyek mindegyikére több példa is volt már a munkám során.

Kérje most tanácsunkat ingyenes műemlékvédelem konzultánciónkat»

Orosz László műemlékvédelmi szakmérnök

Kapcsolat

Orosz László

06-20/974-0923

E-mail: pecs3depitesz@gmail.com